Az van, hogy pár hete semmi kedvem semmihez. Volt két nagyobb turnus fogműtétem, nehezek voltak, nehezebbek, mint számítottam rá, de átvészeltem őket, és alig vártam, hogy újra minden visszaálljon a normálba, és tripla erővel és lelkesedéssel vessem bele magam az életmódba, a futásba, a mindenbe! És amikor végre eljött, akkor itt állok, és John Travoltás gif módra forgolódok, hogy ez most így mi?! Letört vagyok, mint a bili füle. Igen, női dolgok, és hormonok is jócskán közrejátszanak. És még ahhoz sincs kedvem, hogy ne legyen kedvem semmihez! Kijárok futni, de 1-2 hete csak kvótafutásnak hívom (a párom csak Kvótai Misinek hív), hogy meglegyen a heti-havi saját magamra kirótt kvóta... Az utolsó pár futást nem is élveztem, talán egy percét sem... csak az volt a motiváció, hogy de jó lesz, ha vége.
És tudom, hogy nyár van, meleg, uborkaszezon stb., de ez az érzés most ijesztő. Ilyen utoljára régen volt, az úgynevezett átkattanásom előtt. És most félek, hogy visszakattantam. Vagy megkattantam. 😂 Szívem szerint csak KitKattannék netflixet nézve... És csak azért nem teszem, mert már megtettem oly sokszor máskor, és nem lett jobb, csak rosszabb. Jött az önmegvetés egy mélyebb bugyra, és most arra sem vágyom... Ha valamit megtanultam, azt, hogy kurva fárasztó utálni önmagam! És ezt is csak azóta látom ennyire, amióta már nem utálom, sőt jóban vagyok magammal, csak néha felüti fejét ez a régi kór, és akkor arra gondolok, te jó Szent Teréz, hogy tudtam így élni? Ez több energiát elvisz, mint a félmaraton...
Ide muszáj egy kis spiri vonalat behoznom, mert a semmiből jött ez a Szent Teréz. Sosem használtam ezt a kifejezést, ezért rákerestem, és azt találtam, hogy többek között gyakran említik úgy is, mint a „kis utak” és az apró, mindennapi cselekedetek szentjét. Helyben vagyunk! Kis utak, és apró mindennapi cselekedetek kellenek most, hogy ezt átvészeljem... És mivel többen sokszor ezzel próbálnak vigasztalni ilyenkor, leírom, hogy teljesen tisztában vagyok vele, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy az vagyok, aki, ott, ahol, és mennyi embernek sokkal rosszabb, nehezebb nálam. Tiszta szívből hálát szoktam adni ezért magamban nagyon sokszor. De az, hogy mennyi embernek rosszabb nálam, még sosem segített ilyen helyzetekben, csak még frusztráltabbá tesz. Edd meg a levest, mert Afrikában éheznek. Erre gyerekként azt mondtam, hogy akkor küldjük el a levesemet Afrikába. Azóta pedig levesimádó lettem magamtól is. Ha nincs ez a lelki szugera-mugera, akkor lehet, hogy már előbb. Na mindegy, ez csak ilyen side note, mert most ilyen csapongó vagyok... Amúgy is, de ilyenkor Lorelai Gilmore-on is túlteszek...
Szóval vissza Szent Terézhez, és az apró dolgokhoz, arra gondoltam, hogy ezt most úgy próbálom leküzdeni, hogy csak megyek tovább. Csinálom, amit eddig, ahogy eddig, ha kell teljesen robotpilótán, és egyszer csak vége lesz ennek a fázisnak. Tudom, sokan ezt egyszerűen női hisztinek neveznék... Lehet, hogy az, nem tudom, a férfi hisztit még nem próbáltam... Pedig ha csak egy napig férfi testben élehtnék... Első dolgom már nem is az lenne, mint régen hittem (nem írom le, mindenki gondoljon arra, amire szeretne, és valszeg eltalálta), hanem az, hogy futnék. Mint a szél. Valami jó gyors, erős férfi testben. De adnám! 😁 Na jó, tudok még a futásról fantáziálni, akkor olyan nagy baj nem lehet... 😅
Tudom, hogy az elkeseredésem egyik oka az, hogy egy éve stagnál a súlyom, jobban mondva 3-4 kiló fel-le ingadozik. Ami feljön az legalább le is megy, de tovább nem indul pincejáratra... A bűvös negyvenéves kor meg vészesen közelít, és fülembe cseng egy hölgy ismerősöm hangja, aki anno, kettlebell edzéseken azt mondta, 40-ig fogyjak, mert utána kakukk, semmi, elvágják... Nyilván ez így azért nem igaz. Meg mindenkinek más. 30 felett se sok fejlődés van, azt mondják, én mégis mindent 30 felett értem el, szóval simán lehet másod-, harmad-, negyed- virágzás. Én hiszek ebben. És az már félsiker. Egész addig virágozhatunk, amíg meg nem halunk. Miért ne. Hány ilyen példa van...
Szóval ezt is egy megoldandó dolognak próbálom csak tekinteni. Mint amikor a profi tanácsadásra kiválasztott új cipőm, ami elmulasztotta a futás közbeni csípőfájdalmamat, elkezdte hólyagosra törni a talpam, és kiderült, hogy a drágább csilivili futózoknik tényleg működnek, nem csak legenda, mert beruháztam két párba, amit váltogatva hordok, és azóta nincs bajom. Itt is kell valami kisebb újdonság, amivel kizökkentem magam a megszokottból. Két ilyet találtam ki:
Az egyik, hogy bár mindig is azt mondtam, hogy én aztán soha, most mégis elkezdtem számolgatni a napi bevitt kalóriát egy appal. Halálba idegesít, de arra már mindenképp jó volt, hogy össze van kötve az órámmal, és már többször mozogtam nem tervezetten, csak azért, hogy nagyobb legyen a deficit a nap végén. Viszont tényleg nagyon utálom írogatni, nézni, úgyhogy szerintem csak pár hétig, max. egy hónapig fogom, akkorra már ösztönné és rutinná válik, hogy mennyi az annyi, milyen egy jó nap. Eddig is tudtam, csak azt nem, hogy az egy kis ez meg az milyen őrülten sok többlet kalória tud lenni... 😓
A másik pedig a fehérje. Végre megértettem. Mi mindenre jó. Mi mindenben vesz részt. Kb. MINDENBEN! És rájöttem, hogy a legtöbben valószínűleg kevesebbet eszünk belőle, mint kellene. Az, hogy felfigyeltem egy ismert márka teljesen tiszta ilyen fehérje készítményére, amelyik inkább hasonlít üdítőhöz, mint shake-hez, egybeesett a második, és durvább fogműtétemmel, ami után nem tudtam nagyon enni, és már ott bizonyított! Azóta is fogyasztom, plusz mellette figyelek, hogy a normál ételekből is a magasabb fehérje tartalmúakat válasszam, és a kalóriák mellett, ezt is számolom. Például a személyi edzések utáni, korábban mindig gyilkos izomlázon is enyhített.
Majd meglátjuk, ezzel a kettővel mire jutok... Beszámolok a sikerekről és sikertelenségekről is. Talán azzal, hogy ez a bejegyzés megszületett, már tettem a saját mélypontom ellen. És remélem másén is tudok enyhíteni, ha más nem azzal, hogy nem vagytok egyedül! 😏
🏁Vigyázz, kész, start! A mélypontból is van kiút... Remélem! 🏁
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése