Murakami Haruki: Miről ​beszélek, amikor futásról beszélek?

Régebben könyvekről írtam lelkesen, csak aztán az olvasási, és vele az írási vágyam is sajnos alábbhagyott. Legnagyobb örömömre, a futás még ebben is segített, és szépen mindkettőt újraélesztgette.  Ezért arra gondoltam, hogy ha olyan könyv akad a kezembe, amiben a futás főszerepet játszik, arról írok itt is, hátha ti is kedvet kaptok! A könyves blogomon régen szerettem olyasmi stílusban megírni a bejegyzést, amilyenben a könyv íródott. Jó gyakorlás és jó szórakozás volt. Fogadjátok szeretettel itt az első ilyet. Reményeim szerint, nem az utolsót! Sőt, ha tudtok, ajánljatok könyveket! 😊

Futó-tűzló

Egy ideje nem volt bejegyzés, de ez nem azt jelenti, hogy leálltam. Facebookon és Instán azért igyekszem rendszeresebben életjelet adni. Elfoglaltak egyéb történések, események, mint mindenki mást is, gondolom. Nem csak évszakot váltottunk... "Kedvenc" kifejezésem mostanság a turbulens időket élünk. Ami igaz, és igencsak leíró, de ha annyi felest kéne innom, ahányszor hallom, biztos, hogy előbb látnám Zacher doktor urat, mint amúgy... (Akinek innen is üzenem, hogy írtam neki, több platformon is, ha tud, válaszoljon! Ha valaki ismeri, szóljon neki légyszi!😁) 

A kínai horoszkóp meg nem viccel, ez a tűzló éve, ami a hagyományos hiedelmek szerint különösen erős, intenzív energiájú időszak. Gyakran mondják, hogy: sok változás, fordulat történik (egyéni és társadalmi szinten is); erősödik a szenvedély, lendület, kockázatvállalás; könnyebben jöhetnek konfliktusok, hirtelen döntések; „túl sok minden történik egyszerre” érzés. Van aki hisz ezekben, van aki nem, én hol így, hol úgy, de ez eddig szerintem telitalálat... Én ráadásul még bika is vagyok, amúgy is hajlamosabb ön-turbulenciák generálására, szóval az ég óvjon mindannyiunkat! A szenvedély, lendület mondjuk jöhet, itt a tavasz, dagad a kedv!

NN City Run 2026 - 5k Check Point

Tavaly, az NN City 5 kilométeres versenyével indult minden igazán. A magamhoz képest "komolyabb" futás már 2025 év elején, de a versenyek eufóriájával ott ismerkedtem meg. Utána még 9 verseny követte, de lássuk, mit írtam tavaly az NN-ről:

Az ELSŐ, különleges, megmásíthatatlan, bizonyos szempontból utolérhetetlen! Ez volt az NN City Run. Nekem az az 5 km akkor olyan volt, mintha most mennék egy félmaratonra. Verseny előtt rettenetesen ideges voltam, de mintha az életem múlna rajta, mintha valami nagy vizsgára készülnék, borzasztó volt. El is gondolkodtam, hogy kell ez nekem? Miért is teszem ezt magammal? De közben meg éreztem, hogy muszáj kipróbálnom, és eljött az ideje, oda merek már állni. Végig úgy éreztem, hogy mindenki látja és tudja, hogy nekem ez az első, és hogy teljesen el vagyok veszve...

Post-race Blues

Tudom, nagyon divatos ma már, hogy lépten-nyomon mindenre mindenféle címkét aggatunk, de érdekességképp gondoltam írok erről... 

Nagyon sokféle blues létezik (magyarul lehangoltság), az élet majdnem minden területére, eseményére, érzésére... A teljesség igénye nélkül: 

A munkától többször is lehet, egyetértek...😅

41. Telekom Vivicitta Félmaraton

Ezt jól megVivicittáltuk! 

Figyelem! Terjedelmes, maratoni félmaratoni poszt következik a szubjektív megéléseimről, nééémi körítéssel. Akit csak a félmaraton beszámoló érdekel, az görgessen lejjebb. Aki marad, az tartson velem!

Azt se tudom, honnan kezdjem... Akit érdekel hogy kezdődött minden, ami futás, itt olvashat róla(m). Most csak tavaly április 12-ig ugranék vissza. Életem második versenye (a tavalyi 'versenyekről' bővebben itt) volt a Vivicitta, ahol már nagy bátran 7 km-en indultam, az előző NN City 5 km után. De már akkor arra gondoltam, bárcsak már a nagyokkal mehetnék, a főnapon, vasárnap, amit már Vivicittának hívnak, mert a 7 km, hivatalosan Midicitta. Kevésnek, picinek éreztem akkor. Ma már máshogy gondolom. És vicces, hogy ehhez két dolog kellett: 

Cipő X-Faktor

Egy újabb kis mérföldkőhöz értem a futókarrieremben -kalandozásaimban, végre ugyanis engem is bemértek... Na nem, nem olyan gyorsan szaladgáltam, hogy a traffipax rajtakapott volna (sajnos ott még nem tartok), hanem elodáztuk kissé a karácsonyt, azaz végre részt vettünk egy számítógépes lábállás-diagnosztikán, és új cipőt is vettünk! 😍

Ez lett volna a karácsonyi ajándékunk, de végül most került rá sor, én azonban nem bánom, mert minden csillagzat a helyén volt, hogy tökéletes első ilyen élményben legyen részünk! Annyit versenyeztem tavaly, hogy a Spurinál aranykártyás lettem, így a 10% kedvezmény miatt oda mentünk, na meg mert ők vannak hozzánk a legközelebb, és eddig is csak jókat hallottam róluk. Ezt csak megerősíteni tudom, profik voltak és kedvesek! Mindennel együtt 40-50 perc alatt megvoltunk mindketten.

Száguldás, verseny, szeretem

Korábban ígértem egy beszámolót a versenyekről. Mert voltam idén páron. Összes 10-en. Idén kezdtem, de azonnal elkapott a gépszíj. Ahogy a korábbi bejegyzésemben írtam, természetesen nem baj, ha valaki nem jár, és nem is akar versenyekre járni, de szerintem egyszer mindenkinek, aki fut, érdemes kipróbálnia, belekóstolni a hangulatába, mert hátha mégis kiderül, hogy nem is olyan rossz... Az én célom, nyílván nem a győzelem volt, és nem is az lesz soha. A legelső célom az volt, hogy ne vigyen el a busz... 😅 Bevallom, még féltem is... Sőt, amikor először olvastam, hogy aki túllépi a megadott szintidőt annak a záróbuszra fel kell szállnia, rajtszámát áthúzzák, a célterületre nem léphet be - olyan ijesztőnek találtam, hogy még azzal is álmodtam, hogy jön utánam egy ezeréves rozsdás selejtes csotrogány, és tátogatja a száját, mint a Reszkessetek betörőkben a kazán. Aztán persze megérkezett a pofa be, roló le érzés hozzám is, egyrészt, mert amúgy eddig még soha nem láttam ezt a buszt, sőt, rutinos futó ismerőseim is mondták, hogy nem is tudják, létezik-e, plusz azért a legtöbb esetben tényleg kényelmesen ráhagynak időt a szintidőre, és hát minél többet fut az ember, annál jobban javul a tempója, így legalább ez is motivál.

Mitől futó egy futó és hasonló dilemmák

Ryan Johnson, Forrás

„Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.” /Elmer Wheeler, kortárs amerikai szerző/

Ha csak ritkán tudok kimenni, nem vagyok futó? Ha lassú vagyok,  nem vagyok futó? Ha rövidebb távok mennek csak, nem vagyok futó? Ha belesétálok, nem vagyok futó? Ha nem drága a cipőm, nem vagyok futó? Ha nincs Garmin órám, sőt nem mérek egyáltalán semmit, nem vagyok futó? Ha soha nem voltam még versenyen, nem vagyok futó? Ha épp lesérültem, nem vagyok futó?

 

Ez az utolsó kérdés indította el bennem ezt a cunamit, amely gondolat(ok)tól most még futni se tudok... ha akarnék se... De hát nem ezért is van ez a blog? Hogy kiadhassam, megoszthassam fájdalmaim, kételyeim, hibáim, hátha más is tanulhat belőlük, vagy pont hasznos tanácsokkal tudna ellátni – azt amúgy nagyon megköszönném! 😇

Tű a vattában, azaz ChiRunning tanfolyamon jártam

Kép: Gemini

Gondolkodtam már, hogy el kellene menni egy tanfolyamra, ahol megnézik hogyan futok, és kijavítják, ha szükséges, vagy adnak tippeket hogyan lehet többet, jobban futni kisebb energiabefektetéssel. Aztán az algoritmus nagytestvér azt mondta, fogd meg a söröm, és feldobott egy egynapos alkalmat, Budapesten belül, pont egy szabad vasárnapon, vállalható árban. Mielőtt a belső félős énem lebeszélhetett volna róla, rányomtam a jelentkezésre, és fizetésre, hogy semmiképp ne legyen már visszaút! És, mit gondoltok, jól tettem? 

Rossz időben is jó helyen

 

Forrás

„Háromféle Beton.Hofi van a Parkban.”

Nekünk pedig számtalan féle énünk van, és lehet, nap mint nap... És valljuk be, ebben az időben, legalábbis nálam, kezd egyre jobban teret nyerni az az én, akinek semmihez semmi kedve. Ma is felkeltem, elaludt nyakkal, kinéztem az ablakon, és megállapítottam:

Az idő szar.

A kedvem szar.

Akar ám futni a ...

Ilyenkor van, hogy szembejön egy olyan tartalom, ami bepörget. Vagy valaki kérdez pont valamit futással kapcs., és feléled az oroszlán, és futni akar. De van, hogy csak magammal alkudozom. Ha mégis kimegyek, kapok ezt, vagy azt, lesz ez, meg az... Mennyivel jobb lesz este Netflix előtt tespedni, kisebb lesz a bűntudat, meglesz a hónapban az X kilométer, lemehet egy fánk. Itt azért álljunk meg egy side note erejéig, ugyanis egy átlag csokis-mogyis fánkban kb. 320 kalória van, a mai 5 km-es futásom pedig az órám szerint mindössze 416 kalória égetés volt. És csak annyit szeretnék kérdezni, hogy HÁT HOL VAN ITT AZ IGAZSÁG?😭 Na de nem baj, néha ez nálam akkor is jó alku tárgya tud lenni... Gyarló vagyok, vállalom!

Üdv mindenkinek, aki fut, meg aki nem! 👋

Fotó: saját futásaim ezer 15 arca

Sziasztok! Miamona vagyok. Korábban olvastam, és az olvasott élményeimről írtam. Mostanában futok, azaz inkább kocogok, és azokról meg jól nem írok, pedig régóta szeretnék... Egy ideje már megindultak bennem a szavak, és végre papírig, akarom mondani Word-ig jutottak. Tudom, hogy a blog már rég elavult műfaj, youtube podcast most a menő, - amúgy nagyon jók vannak, én is sokat nézek/hallgatok -, de úgy voltam vele, ideöntöm a betűhalmazom, hátha hasznos lehet még valakinek. Ha más nem, nekem jól esik le- és kiírni, úgyhogy vágjunk bele! 

A blog elsődleges célja az lenne, hogy kezdő (és még nem kezdő) futóknak / kocogóknak adjon ihletet, ötletet, gondolatot. Tudom, tele a net jobbnál jobb ilyen tartalmakkal, de valahogy úgy érzem, mindet a már profibb emberek készítik (ami logikus hiszen náluk a tudás és tapasztalat), a kicsit már profibb futóknak... Ide az a rész jönne, hogy de én most majd, teljesen a nulláról ... Csak az a helyzet, hogy amikor el akartam indítani ezt a blogot, még valóban teljesen, pőrén kezdő voltam. De ahogy az ilyen tervekkel sokszor lenni szokott, mindig csak halogattam, ábrándoztam róla, fiókba zártam, ahelyett, hogy azonnal belevágok... De én most teljesen... tényleg belevágok! Tartsatok velem, ha van kedvetek! 😁