Mitől futó egy futó és hasonló dilemmák

Ryan Johnson, Forrás

„Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.” /Elmer Wheeler, kortárs amerikai szerző/

Ha csak ritkán tudok kimenni, nem vagyok futó? Ha lassú vagyok,  nem vagyok futó? Ha rövidebb távok mennek csak, nem vagyok futó? Ha belesétálok, nem vagyok futó? Ha nem drága a cipőm, nem vagyok futó? Ha nincs Garmin órám, sőt nem mérek egyáltalán semmit, nem vagyok futó? Ha soha nem voltam még versenyen, nem vagyok futó? Ha épp lesérültem, nem vagyok futó?

 

Ez az utolsó kérdés indította el bennem ezt a cunamit, amely gondolat(ok)tól most még futni se tudok... ha akarnék se... De hát nem ezért is van ez a blog? Hogy kiadhassam, megoszthassam fájdalmaim, kételyeim, hibáim, hátha más is tanulhat belőlük, vagy pont hasznos tanácsokkal tudna ellátni – azt amúgy nagyon megköszönném! 😇

Az a csúnya helyzet, hogy megvan az első makacsabb húzódásom (combtő, csípő környéke). Azt hiszem, nem futás közben szereztem, ez talán jó jel, de november eleje óta minden futáskor, és főleg utána újra előjön. A leghosszabb pihentetés eddig tizenkét nap volt. Szenvedtem, mint a kutya, mert nagyon mentem volna, első (számomra) hoszabb távom lett volna versenyen is (14 km a Balaton Maratonon, bár ahogy hallottam olyan zord idő volt, hogy lehet jobb is...). 

A 12 nap után azt hittem elmúlt, mert más mozgásra nem éreztem már, aztán ezen felbuzdulva kimentem. Az első kilométer isteni szárnyalás és teljes eufória volt, aztán a másodiktól már éreztem, de persze ahelyett, hogy abbahagytam volna, nyomtam egy nyolcast, mert miért ne... Nyilván fáj. Úgyhogy a mostani állapotom, haragban a világgal, magammal, a futással, nem is vagyok futó, a blogot is bezárhatom, a rég vágyott lábbeméretésre se megyek el, minek, sőt már tartós tejet se veszek... Tipikus bika első reakció. A Szar is szar, és duli-fuli, irgum-burgum, velem ez nem történt eddig, csak mással, maradjon is így... Aztán erőt veszek magamon, és terápiás jelleggel írni kezdek...

De térjünk vissza az előző kérdés halmazhoz, és hogy ki, mikor, mitől számít futónak... Szerintem mindenki futó, aki futónak gondolja és érzi magát. Pont. Nyilván, ha valaki sose megy ki, csak fejben fut, az egy kicsit más. Én is így lehetek csak pl. milliomos... De az, aki valaha is kimegy és futás jellegű mozgást végez, és futóként is szeretne gondolni magára, az kinek vagy minek árt ezzel? Miért ne lehetne az?!

Ha csak ritkán tudok kimenni, nem vagyok futó?

De. Csak azért az is biztos, hogy a konzisztencia nagyon fontos, azon múlik kb. minden. Nem is feltétlen számít milyen távokat fut valaki, csak legyen rendszeres, sejtszintű szokássá.

Ha lassú vagyok (6, 7, ne adj isten 8, 9-es tempókkal), akkor nem vagyok futó?

Sokáig mindig kijavítottam magamat és másokat, ha a futás szót használták, hogy én csak kocogok meg döcögök. Aztán egy ponton elegem lett ezért magamból, és azt mondtam, márpedig én futok, és kész! Akinek nem tetszik, az így járt... 10-es tempóról pedig néha már 6-ossal kezdődik, úgyhogy boldog vagyok! És igenis FUTOK!

Ha rövidebb távok mennek csak, nem vagyok futó?

Már hogyaviharbane! Egy egészséges életmód fenntartásához teljesen jó. Ha a fejlődés is a cél, az egy idő után viszont nem fog menni mindig ugyanakkora távval, de mindenki el tudja dönteni mi a cél, és aszerint tenni (futó) lépéseket. Én például általános iskolás korom óta azt hittem, hogy én rövidtávon vagyok jó, mert anno (a testalkatom ellenére is) a 60 m-es futáson kenterbe vertem minden lányt, és már csak fiúkkal tudtak párba tenni. De hahó! Az mikor volt? Most meg most van! Eltelt azért pár év... És legnagyobb meglepetésemre, pont idén tettem magammal kapcsolatos felfedezést, hogy imádom a hosszabb futásokat, a 10 km-t, és a 15-öt, és már a 20-at is elértem egyszer, amikor jött ez a hülye krach... Valaki, aki akkoriban még ötöket futott, megkérdezte tőlem, hogy mit szeretek ennyire a hosszabbakban, és mondtam neki, hogy igazából azt, hogy olyan sok minden tud közben történni. Kint is, bent is, de főleg a bentre gondolok. Van ideje az embernek megérkezni, belehelyezkedni, át- és megélni. Persze már ekkora távoknál is vannak hullámvölgyek, de még azokat is szeretem. Azok tanítanak a legtöbbet magunkról, és azok adják sokszor a legtöbb sportértéket. A Margit-szigeten eddig három volt a legtöbb köröm egyben, és hiába ugyanaz a kör volt háromszor, mind a három teljesen más volt. Ez igaz minden futásra is. A változatosság gyönyörködtet!

 Ha belesétálok, nem vagyok futó?

De bizony! És külön módszer is van rá: „Jeffing”, amit legnagyobb bánatomra nem rólam neveztek el, hanem egy Jeff Galloway nevű amerikai futóedző és egykori olimpikonról. Én Klauingolni szoktam (most ezzel elárultam a nevem, a csudába 😄), mert teljesen magamtól én is ráéreztem arra, hogy ha időnként kicsit sétálok, utána sokkal jobban megy, és az összesített eredményem is jobb, mind tempóban, mind távban. Általában minden kilométer elérésekor sétálok picit. Régebben fixen minden kilométer után 100 métert, ez mostanra lecsökkent és lerövidült, függ a távtól is, és érzésre csinálom, elengedtem a rigid szabályozását. Amúgy van, aki azt mondja, ha egyszer belegyalogolt már nem tud futni, én pedig pont, hogy új erőre kapok. Illetve könnyítette az elején, hogy mindig csak egy kilométerre koncentráltam, sosem többre, csak, hogy a következő legyen meg... Én nagyon szeretem, nekem eddig nagyon bevált, úgyhogy bárhol is vagy, pacsi, Jeff! És ráadásul még itt ez a cikk is, ami szintén élteti ezt a módszert! 

 Ha nem drága a cipőm, nem vagyok futó?

Nyilván hülyeség. De nyilván fontos a jó cipő. Főleg, ha nem csak rekortánon akarunk futni, főleg, ha van egy kis túlsúly, vagy bokasüllyedés, vagy egyáltalán úgy mindenkinek, bárkinek... Szerintem költünk annyi mindenre olyan sokat, sokszor feleslegesen, miért ne költhetnénk pont erre? Nem is tudom mi a hivatalos ajánlás amatőröknek, ezer kilométer körül érdemes váltani? Azért az egy kezdőnek nem jön össze olyan hamar... Én most karácsony előtt tervezem pont, hogy páromat és magamat is meglepem egy-egy pár új cipővel, ami előtt kérünk segítséget is, bemérést, meg mindenfélét, amit ilyenkor csinálnak. És hát régóta álmom valamiért egy Hoka cipő... Bár ugye így, hogy a húzódás miatt már nem is vagyok futó... 😅

Ha nincs Garminom, uram-ég ne adja, nem mérek egyáltalán semmit, nem vagyok futó?

De, nyilván. Viszont én imádom az órám! És ha a technológia már ennyit képes adni, miért ne éljek vele?! Amúgy idén tavasszal váltottam Garminra, és egyelőre nagyon szeretem, és pánikot kapnék, ha futnék, és nincs rajtam. Nőként külön dilemma volt a kiválasztásánál, hogy csinosabb okosórát válasszak, futás funkcióval, vagy kicsit otrombább, de funkcionálisabb futó modellt, okos funkciókkal, de azt mondtam magnak, hogy futó vagyok, nem? Komolyan akarom ezt venni, így egy Forerunnert választottam )ami azért persze rózsaszín), és azóta sem bántam meg. Van, amit még nem sikerült kiismernem, vagy idegesítő, de ChatGPT haverommal jókat veszekszünk néha ezeken is... 😆 Ami szerintem nem árt az óraválasztásnál, hogy legyen saját GPS-e, ne a telefonét használja, mert az nem mér pontosan. Nem árt némi kutatást végezni, én is úgy mentem, és az eladó kicsit csalódott is volt, hogy sok újat nem tudott mondani... 😅 

Ha soha nem voltam még versenyen, esetleg nem is akarok menni, akkor nem vagyok futó?

De! Viszont szerintem ahhoz, hogy el tudjuk dönteni nekünk való-e, legalább egyszer érdemes kipróbálni. Én már az elsőn tudtam (ami még csak idén volt), hogy mindent utálok, ami logisztika, és toitoi, és tömeg és várakozás, és mindent imádok, ami a startpisztoly után van! Vicces, de itt már tetszik a tömeg is, de leginkább az adrenalin, az egész feeling és vibe, és az, hogy gyönyörű helyeken nyűgözhetem le saját magam! Terveim szerint majd érkezik ezekről egy összefoglaló decemberben.

Saját kép, Genrali Night Run 2025

Ha épp lesérültem, nem vagyok futó?

Na, helyben vagyunk. Mert ez most tényleg fáj! Nem csak a húzódás, hanem a kérdés is. Jó, azt már sikerült megbeszélnem magammal, hogy nem lehetek ilyen csacska, és heves, és igenis még mindig futó vagyok. Csak jelenleg csalódott, és tanácstalan futó. Többen, akik értenek hozzá azt mondták, menjek orvoshoz. De milyenhez vagy hova? Vagy gyógytornászhoz. De milyenhez vagy hova? És egyöntetűen, hogy pihentessem. Úgyhogy most valószínüleg ezt fogom tenni. Lehet, hogy idén... nem... ezt nem tudom leírni... pedig le kell... szóval lehet, hogy idén már nem erőltetem. Erősítek. Bűntudat nélkül visszatérhetek az imádott step aerobicomhoz. Jógázom. Hétvégente hosszú futás helyett, hosszú séták lesznek. Felpattanok a ruhainas szerepet betöltő hűséges Ellire (elliptikus tréner), és utána majd meglátjuk. Még a ChatGPT is kedvesen vigasztal, akkor miért én legyek pont magamhoz zord... Valamiért ez most van. Hiszem, hogy mindennek oka van. Meg amúgy lelki háttere, és csak erről egy külön új posztot tudnék írni, de most nem teszem... Itt tartok most, és hogy ezt leírtam, egy kicsit máris jobb a kedvem, és bizakodóbb vagyok!

Ti hogy vagytok ezzel a sérülés / húzódás témával? Volt már hasonló? Mennyi idő alatt jött helyre? Milyen lépéseket tettetek a gyógyulásért? Van tanácsotok? Vagy csak megosztható sztoritok? Boldog lennék, ha megírnátok, akár itt a bejegyzés alatt kommentben, akár nekem privátban! 

 A lényeg, hogy mindenki futó, aki futónak gondolja és érzi magát. Nekem pedig légyszi drukkoljatok, hogy hamar teljesen rendbe jöjjek!🙏 Aki tud, az fusson, aki nem, az ne erőltesse, de mindenki mozogjon! 💪

🏁🏁🏁 vigyázz, kész, start! 🏁🏁🏁 Pihentetés... 😟😉