Száguldás, verseny, szeretem

Korábban ígértem egy beszámolót a versenyekről. Mert voltam idén páron. Összes 10-en. Idén kezdtem, de azonnal elkapott a gépszíj. Ahogy a korábbi bejegyzésemben írtam, természetesen nem baj, ha valaki nem jár, és nem is akar versenyekre járni, de szerintem egyszer mindenkinek, aki fut, érdemes kipróbálnia, belekóstolni a hangulatába, mert hátha mégis kiderül, hogy nem is olyan rossz... Az én célom, nyílván nem a győzelem volt, és nem is az lesz soha. A legelső célom az volt, hogy ne vigyen el a busz... 😅 Bevallom, még féltem is... Sőt, amikor először olvastam, hogy aki túllépi a megadott szintidőt annak a záróbuszra fel kell szállnia, rajtszámát áthúzzák, a célterületre nem léphet be - olyan ijesztőnek találtam, hogy még azzal is álmodtam, hogy jön utánam egy ezeréves rozsdás selejtes csotrogány, és tátogatja a száját, mint a Reszkessetek betörőkben a kazán. Aztán persze megérkezett a pofa be, roló le érzés hozzám is, egyrészt, mert amúgy eddig még soha nem láttam ezt a buszt, sőt, rutinos futó ismerőseim is mondták, hogy nem is tudják, létezik-e, plusz azért a legtöbb esetben tényleg kényelmesen ráhagynak időt a szintidőre, és hát minél többet fut az ember, annál jobban javul a tempója, így legalább ez is motivál.

„Marad a zene, meg marad a fény”

Kép forrás

Zene nélkül mit érek én?! Tettem fel magamnak a kérdést, amikor a fülhallgatóm volt oly' kedves, és a tervezett távom kb. felénél lemerült... Amióta csak futok tartottam ettől a pillanattól, mert azt gondoltam, hogy nem tudok zene nélkül futni. Utálom a saját lihegésem hangját, és mindig úgy érzem, hogy csak a zene adhat erőt, és mindent lebíró akaratot... Hát most végre kiderült mi az igazság...

És nagyon örülök végül, hogy így alakult, mert rájöttem, hogy nem csak tudok, de bizonyos idő elteltével még szeretek is így futni. A füles rajtam maradt, különben lefagyott volna a fülem, így a lihegésemet csak tompán, inkább belülről hallottam, ami nem volt zavaró, és amint kényelmesen elhelyezkedtem a gondolataim szárnyán, meg kellett állapítanom, hogy nem is rossz! Persze, mit csinál egy blogger, rögtön elkezdtem fogalmazni magamnak ezt a bejegyzést, ami kitűnő időtöltés, csak tudnám miért mindig jobb az, ott, akkor a fejemben, mint utána, amit leírok... Arról nem beszélve, hogy kevésbé balesetveszélyes így futni. Bevallom, én nagyon szeretem hangosan hallgatni a zenét, nagy, zajszűrős fejhallgatóval, és szerencsére ugyan nagyon ritkán, de előfordulnak ebből kissé necces helyzetek biciklisekkel, autósokkal, rolleresekkel... Nyugi, azért mindig vigyázok magamra, meg azért arra figyelek, hogy minimálba' halljak.