Végül belevágtam és teljesítettem egy kihívást: hét napon át mindennap tíz kilométert futottam, azaz hét nap alatt összesen hetven kilométert.
Utolsó előtti nap, egy ismerősöm elküldött egy rekordot; Bozó Pál, M85-ös kategóriában, 6 nap alatt 335 km-t tett meg. Innen is szívből gratulálok! 💖💥💪 Pislogtam, mint hal a szatyorban, és rögtön arra gondoltam, hogy mi a túrót bohóckodom itt a kis napi tízeimmel... Ebbe a hibába nagyon könnyű beleesni, és én újra meg újra bele is esek, azaz mások teljesítményének fényében könnyen lebecsmérlem a sajátomat... Aztán - és ez egyre jobban működő recept ilyen esetekre -, inkább belegondolok, hogy az X évvel ezelőtti énem mit szólna? Mert bizony, a mondjuk 5-10 évvel ezelőtti énemnek ez a 7x10-es teljesítmény hasonlóan hihetetlennek, elérhetetlennek hatna, mint most az az M85ös rekord... Plusz, minden teljesítményből inkább motiválódni, inspirálódni kell. Megnézni, hogy abból a szintből mit lehetne átültetni, kipróbálni azon a szinten, amin épp mi vagyunk.
Áldom magam, hogy végül a szabadságom első hetére hagytam ezt a kísérletet, és nem munka mellett próbálkoztam, mert azért voltak keményebb napok, és narancssárgállot rendesen a HRV-m az órám szerint. Nem hétfőtől vasárnapig csináltam, mert nem úgy jött ki a lépés, hanem péntektől csütörtökig, és végül azt a szigort is feloldottam, hogy mindennap ugyanazt az útvonalat fussam. Nyolc napig nem futottam, mielőtt belevágtam. Futások után apró jegyzeteket készítettem. Lássuk, milyen is volt napról napra:
.........................................
1/7
Ez az egy nap még nem szabadságban telt, hanem itthonról végzett munka mellett. Azt írtam: izgatott vagyok, sőt egyenesen izgulok. Nem jól aludtam, még a tervezettnél is korábban keltem. A terv egy nagyon lassú kezdés volt, de mivel nyolc napja nem futottam, elvitt a hév, és egy kicsit (természetesen magamhoz képest) megtoltam, még annak ellenére is, hogy a keddi személyi edzés után még mindig némi izomlázam volt. A futás végére a regeneráció 39 óra lett, pedig megfogadtam, hogy nem halmozom. Ennyit a tervekről, az ösztönök sokszor felülkerekednek, legtöbbször egyébként megéri hallgatni rájuk!
2/7
Még rosszabb alvásból ébredtem. Mivel szombat volt, vágytam valami más terepre, mint a szoki, így irány a Margitsziget, ahol a pálya és talaj könnyebbsége miatt, na meg a sok boldogan futó ember hatására megint csak nem sikerült annyira lassan, mint szerettem volna... 46 óra lett a regeneráció. Tapasztalt extra dolog, hogy többet mentem wc-re, mint előtte, és állandóan éhes voltam, így többet is ettem, de persze igyekeztem nem túlzásba esni. Ez a többi napra is igaz volt. Ha másért nem, ezért már megérte ez a kihívás, hogy kicsit többet ehettem, de persze nem csak ezért... 😆
3/7
Kicsit végre jobb alvásban volt részem. Ami meglepő, annak fényében, hogy a vártnál előbb megjött. Remek, gondoltam. Egyrészt boldogság, mert nekünk a nyaralás még vissza van, legalább addigra letudom, másrészről köszönömszépenhogydeténylegpontmostkell... De hát ilyen a női sors. A futás ment volna erősebben, de végre sikerült tudatosan visszafogni. A regeneráció 36 órára rúgott.
4/7
Hétfő reggel. Ehhez összesen ennyit írtam: Legjobb 😍 Talán itt csapott meg a tudat, hogy szabin vagyok, hogy míg mások dolgoznak, én csak futkározhatok, és utána kedvemre ehetek, pihenhetek. Ráadásul kimerészkedtem a komfortzónámból, azaz jó hobbit módjára elhagytam a megyét, mármint a megszokott útvonalamat, és végigszáguldottam kocogtam a budai rakparton, egészen a Batthyány térig, ahol meg is lett a 10 km, így reggeli gyanánt (amit amúgy nem szoktam) egy padon ülve elfogyasztottam egy fejedelmi kakaós csigát a Parlament és Duna látványával, majd kedvenc sárga villamosommal várost nézve hazazötyögtem. Regeneráció: 33 óra.
5/7
Eddigre úgy éreztem rutinná vált, hogy kelek és megyek. A gondolkodás csírája sem volt, hogy van-e kedvem, akarom-e, csak öltöztem, és mire észbe kaptam már csippant is az órám, indultak is a lábaim. Még az egyre erősödő női dolgok ellenére is jó volt, sikerült visszavennem, jól is esett lassítani, és a megszokott útvonal is otthonos volt. A regeneráció már csak 27 óra volt, ezzel tudtam, hogy utol is értem magam, mert a napközbeni pihenéstől majd úgyis lejjebb megy, így is lett.
6/7
Mivel a regeneráció végre lenullázódott reggelre, magabiztosan indultam neki. Megint kalandozni vágytam, 😅 így villamosra pattantam, és ismét a Batyin kötöttem ki, gondoltam, folytatom ott, ahol múltkor befejeztem, ha már így felfedeztem ott a dolgokat, pl, hogy van egy fizetős WC, ahonnan indulhatok, mert ez mindig sarkalatos pont! 😅 Aztán megérkezett, akkor egyszer és először, az ólomláb érzés. Valószínűleg kicsit kérdőre vontak a lábaim, hogy mi a csudát művelek újabban... De megnyugtattam őket, hogy nincs gond, szép lassan mentem. Örültem, hogy kimozdultam, mert a megszokott terepen, ha fel nem is adtam volna, a gondolat lehet, hogy villanykörteként felvillan, de így, hogy ennyi energiát fektettem bele: felkeltem, elzötyögtem messzire, így már eszem ágában sem volt megfutamodni. Befutottam az egyik legjobban szeretem-helyemre, a Margitszigetre, tettem egy tiszteletkört, és visszafelé, az addigra már jócskán szembe tűző nappal is dacolva, valahol a Várkert Bazár után örültem, hogy villamosra szállhatok... Az ólomláb a 3-4. kilométernél visszavonulót fújt, úgyhogy a közepét nagyon élveztem, az elejét és végét kevésbé. A regeneráció megint felkúszott 36 órára. De otthon megállapítottam, hogy Boldogság = futás, nyújtás, zuhany, kávé!
7/7
Legerősebb. Ennyit írtam hozzá. Mivel délelőtt még mennem kellett egy helyre, nagyon korán keltem, és maradtam a megszokott terepemen. Féltem, hogy az előző napi ólomláb visszatér, főleg, hogy most azért maradt még regenerációs idő is... Legnagyobb meglepetésemre nagyon jól ment, de gondoltam, ne igyunk előre a medve bőrére, nehogy az első kilométerek után elfogyjak. De aztán egyre csak jól ment. Elindult egy zene, amit nagyon szeretek, és amire nagyon jól tudok ritmusra futni, majd követte, ugyanattól az előadótól (pedig teljes shuffle-ön volt az összes zeném) egy másik, amihez ráadásul versenyemlékem is van, így gondoltam ez üzenet, hogy csak toljam nyugodtan... Onnantól ezt a két számot váltogatva futottam végig (magamhoz képest) gyorsabban, táltosparipának érezve magam.😅 A regeneráció 46 óra lett, de az élmény az 100+-os! Örülök, hogy így zártam, és nem úgy, mint egy nappal előtte. Ez volt a méltó! 😁
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése