Survivor

Úgy vagyok vele, hogy amiről írok, azt jó, ha ki is próbálom, persze, csak ha számomra elérhető, megugorható, és nem életveszélyes... Na meg hozzátartozik az igazsághoz, hogy reggel jól elaludtam, így lemaradtam a korai futásról. De olyan ritkán alszom jól, hogy minden perce most aranyat ért! 😁

Múltkor már kicsit elmélkedtem a hőségről, és adtam pár tanácsot is. Jó szokás szerint akadt, aki belém is állt, hogy miket beszélek, hogy a pulzust érdemes figyelni, amikor nem mérvadó, és bár azt terveztem, hogy olyan messzire elkerülöm az extrém melegben futást, ahogy csak lehet, ma kigyulladt egy kis agymanó-lámpa a fejemben, hogy mi lenne, ha mégis kipróbálnám, követve a saját tanácsaimat. Végül is, annál, mint mikor télen, a jegesedés kellős közepén mentem, nem lehet sokkal rosszabb... Nem?

Futottak még kategória

A motivációról már írtam korábban is, de azt hiszem, nem lehet róla elégszer beszélni, mert meggyőződésem, hogy a futások nagyon nagy része a motiváción áll vagy bukik... Azt is említettem már többször, hogy nekem a szuper-fegyver módszerem az, hogy bármikor a bizonytalanság csíráját érzem, hogy menjek-e, automata pilótára kapcsolom az agyam, és villámgyorsan felöltözök futó felszerelésbe, mert onnan már nincs visszaút. Eddig legalábbis még nem fordult elő olyan, hogy visszaöltöztem, és nem mentem ki, legalább pár kilométerre rá ne próbáltam volna. Ma sem volt ez másként...

Murakami Haruki: Miről ​beszélek, amikor futásról beszélek?

Régebben könyvekről írtam lelkesen, csak aztán az olvasási, és vele az írási vágyam is sajnos alábbhagyott. Legnagyobb örömömre, a futás még ebben is segített, és szépen mindkettőt újraélesztgette.  Ezért arra gondoltam, hogy ha olyan könyv akad a kezembe, amiben a futás főszerepet játszik, arról írok itt is, hátha ti is kedvet kaptok! A könyves blogomon régen szerettem olyasmi stílusban megírni a bejegyzést, amilyenben a könyv íródott. Jó gyakorlás és jó szórakozás volt. Fogadjátok szeretettel itt az első ilyet. Reményeim szerint, nem az utolsót! Sőt, ha tudtok, ajánljatok könyveket! 😊

Sűrű végtelen, végtelen május

Hoppá. Lassan egy hónapja nincs bejegyzés a blogon? Ezt azért nem hagyhatom! Még akkor se, ha beteg voltam, ami amúgy hamar elmúlt, csak egy furcsa, hirtelen és gyors merülés, fáradás maradt itt utána. Az órám is láthatóan mérte. Nem tudom, mi ez, de sokan betegek körülöttem, és hozzájuk képest én még könnyebben megúsztam. Az elmúlt években ritkán vagyok beteg, évente egyszer mondjuk, és akkor is öt nap alatt, enyhe tünetekkel letudom az egészet. És most a tünetek is, igaz, hogy hat nap alatt elmúltak, de tolakodóbbak voltak, mint jól esett volna... Aztán meg önként fogászati székbe száműztem magam. Vár rám pár kellemetlen beavatkozás, amik rövidtávon hátráltatni fogják a futásaimat, de hosszútávon meg fogom köszönni magamnak. És hát, aki maratonra gyúr, az hosszútávokban gondolkozik, nem?!

Post-race Blues

Tudom, nagyon divatos ma már, hogy lépten-nyomon mindenre mindenféle címkét aggatunk, de érdekességképp gondoltam írok erről... 

Nagyon sokféle blues létezik (magyarul lehangoltság), az élet majdnem minden területére, eseményére, érzésére... A teljesség igénye nélkül: 

A munkától többször is lehet, egyetértek...😅

41. Telekom Vivicitta Félmaraton

Ezt jól megVivicittáltuk! 

Figyelem! Terjedelmes, maratoni félmaratoni poszt következik a szubjektív megéléseimről, nééémi körítéssel. Akit csak a félmaraton beszámoló érdekel, az görgessen lejjebb. Aki marad, az tartson velem!

Azt se tudom, honnan kezdjem... Akit érdekel hogy kezdődött minden, ami futás, itt olvashat róla(m). Most csak tavaly április 12-ig ugranék vissza. Életem második versenye (a tavalyi 'versenyekről' bővebben itt) volt a Vivicitta, ahol már nagy bátran 7 km-en indultam, az előző NN City 5 km után. De már akkor arra gondoltam, bárcsak már a nagyokkal mehetnék, a főnapon, vasárnap, amit már Vivicittának hívnak, mert a 7 km, hivatalosan Midicitta. Kevésnek, picinek éreztem akkor. Ma már máshogy gondolom. És vicces, hogy ehhez két dolog kellett: 

Hírek a Futok a gondolattól háza tájáról...

Lezajlott az első Futok a Gondolattól egyszemélyes edzőtábor. 😄Február 23 és március 1 között. Teltház volt, hiszen én, teljes valómban, és odaadásommal jelen voltam...😏Történt ugyanis, hogy uramat a munka elszólította pár napra, és mivel idén egy picit több szabim van, mint szokott, nem teketóriáztam, kivettem az egész hetet. Az első terv az volt, hogy kipróbálom milyen egy hétig minden nap futni. Aztán rájöttem, hogy a szabik ritkák és értékesek, így baráti látogatásokkal tűzdelt edzőtábor lett belőle. És az egyik legjobban töltött szabim! Amihez se utazni, se semmi különösebb felhajtás nem kellett.😊 

A 7 nap alatt 7 futás kihívás így még később teljesíthető lesz, mindenképp szeretném! 😁

Cipő X-Faktor

Egy újabb kis mérföldkőhöz értem a futókarrieremben -kalandozásaimban, végre ugyanis engem is bemértek... Na nem, nem olyan gyorsan szaladgáltam, hogy a traffipax rajtakapott volna (sajnos ott még nem tartok), hanem elodáztuk kissé a karácsonyt, azaz végre részt vettünk egy számítógépes lábállás-diagnosztikán, és új cipőt is vettünk! 😍

Ez lett volna a karácsonyi ajándékunk, de végül most került rá sor, én azonban nem bánom, mert minden csillagzat a helyén volt, hogy tökéletes első ilyen élményben legyen részünk! Annyit versenyeztem tavaly, hogy a Spurinál aranykártyás lettem, így a 10% kedvezmény miatt oda mentünk, na meg mert ők vannak hozzánk a legközelebb, és eddig is csak jókat hallottam róluk. Ezt csak megerősíteni tudom, profik voltak és kedvesek! Mindennel együtt 40-50 perc alatt megvoltunk mindketten.

Száguldás, verseny, szeretem

Korábban ígértem egy beszámolót a versenyekről. Mert voltam idén páron. Összes 10-en. Idén kezdtem, de azonnal elkapott a gépszíj. Ahogy a korábbi bejegyzésemben írtam, természetesen nem baj, ha valaki nem jár, és nem is akar versenyekre járni, de szerintem egyszer mindenkinek, aki fut, érdemes kipróbálnia, belekóstolni a hangulatába, mert hátha mégis kiderül, hogy nem is olyan rossz... Az én célom, nyílván nem a győzelem volt, és nem is az lesz soha. A legelső célom az volt, hogy ne vigyen el a busz... 😅 Bevallom, még féltem is... Sőt, amikor először olvastam, hogy aki túllépi a megadott szintidőt annak a záróbuszra fel kell szállnia, rajtszámát áthúzzák, a célterületre nem léphet be - olyan ijesztőnek találtam, hogy még azzal is álmodtam, hogy jön utánam egy ezeréves rozsdás selejtes csotrogány, és tátogatja a száját, mint a Reszkessetek betörőkben a kazán. Aztán persze megérkezett a pofa be, roló le érzés hozzám is, egyrészt, mert amúgy eddig még soha nem láttam ezt a buszt, sőt, rutinos futó ismerőseim is mondták, hogy nem is tudják, létezik-e, plusz azért a legtöbb esetben tényleg kényelmesen ráhagynak időt a szintidőre, és hát minél többet fut az ember, annál jobban javul a tempója, így legalább ez is motivál.