Futottak még kategória

A motivációról már írtam korábban is, de azt hiszem, nem lehet róla elégszer beszélni, mert meggyőződésem, hogy a futások nagyon nagy része a motiváción áll vagy bukik... Azt is említettem már többször, hogy nekem a szuper-fegyver módszerem az, hogy bármikor a bizonytalanság csíráját érzem, hogy menjek-e, automata pilótára kapcsolom az agyam, és villámgyorsan felöltözök futó felszerelésbe, mert onnan már nincs visszaút. Eddig legalábbis még nem fordult elő olyan, hogy visszaöltöztem, és nem mentem ki, legalább pár kilométerre rá ne próbáltam volna. Ma sem volt ez másként...

Sűrű végtelen, végtelen május

Hoppá. Lassan egy hónapja nincs bejegyzés a blogon? Ezt azért nem hagyhatom! Még akkor se, ha beteg voltam, ami amúgy hamar elmúlt, csak egy furcsa, hirtelen és gyors merülés, fáradás maradt itt utána. Az órám is láthatóan mérte. Nem tudom, mi ez, de sokan betegek körülöttem, és hozzájuk képest én még könnyebben megúsztam. Az elmúlt években ritkán vagyok beteg, évente egyszer mondjuk, és akkor is öt nap alatt, enyhe tünetekkel letudom az egészet. És most a tünetek is, igaz, hogy hat nap alatt elmúltak, de tolakodóbbak voltak, mint jól esett volna... Aztán meg önként fogászati székbe száműztem magam. Vár rám pár kellemetlen beavatkozás, amik rövidtávon hátráltatni fogják a futásaimat, de hosszútávon meg fogom köszönni magamnak. És hát, aki maratonra gyúr, az hosszútávokban gondolkozik, nem?!

Ónodi Eszter Interjú

Ahogy azt már tudhatjátok, láthatjátok, a blogom célja, hogy motiváljak embereket, és saját magamat is, mert a futásban olyan szentgrálra leltem, amit életem végéig szeretnék őrizni. Legnagyobb örömömre, kaptam is már olyan üzenetet, hogy pár embernek tetszik, szeretik, olvassák, de még ennél is nagyobb öröm, olyat is, hogy miattam merészkedtek ki, és futnak azóta is. Ezzel már teljesen el is értem a célom, remélem egyre többen leszünk, akik futunk a gondolattól! 😊

Aztán az jutott eszembe, ha én így tudok motiválni, akkor ismertebb emberek mennyire tudhatnak... Engem például szoktak. Nagyon is! Valahányszor meglátok egy posztot, sztorit ismert, általam kedvelt, követett emberekről, virtuálisan összepacsizom velük, hogy egy klubba tartozunk! 😄 És egyből furdal a kíváncsiság, és beszélnék velük, hogy de ők hogy, meg mióta és miért... Kár, hogy ezt nem tehetjük meg. Vagy mégis? Végül is ők is emberek, akiknek ez a hobbijuk, lehet, hogy szívesen mesélnek erről is. Szóval arra a bátor elhatározásra jutottam, hogy nincs mit veszteni, ráírok egy-két ilyen emberre, és meglátjuk hogyan reagálnak. 

Az egyik kiszemeltem Ónodi Eszter volt, akit a Meseautó és Valami Amerika óta, Aranyéleten át, de a színházon keresztül is, pl. Nyílt tárgyalás, követek és nagyon kedvelek, és tudtam róla, hogy fut, csak elfelejtettem. Mígnem a Problémát nézve eszembe jutott, és rögvest írtam is neki. Nagyon kedves volt, és meglepetésemre igen csak kiugrasztott a komfort zónámból, amikor azt kérte, ne írásban legyen, hanem szóban, telefonon. Minden erőmet összeszedve megpróbáltam magamból előcsalogatni a (legalább temus) Kadarkai Endrét, és végül egy kellemeset beszélgetve sok mindent megtudtam Eszterről, a futás kapcsán is. 

Például, hogy neki se döccenő mentesen indult, vagy hogy ő sem kerget elérhetetlen célokat, csak fut, mert szereti, mert feltölti. Ő is van, hogy pont egy gondolatért fut. 😊 Na meg az egészségéért. 💚

Eszternek ezúton is köszönöm még egyszer az interjút, ti pedig fogadjátok szeretettel!

NN City Run 2026 - 5k Check Point

Tavaly, az NN City 5 kilométeres versenyével indult minden igazán. A magamhoz képest "komolyabb" futás már 2025 év elején, de a versenyek eufóriájával ott ismerkedtem meg. Utána még 9 verseny követte, de lássuk, mit írtam tavaly az NN-ről:

Az ELSŐ, különleges, megmásíthatatlan, bizonyos szempontból utolérhetetlen! Ez volt az NN City Run. Nekem az az 5 km akkor olyan volt, mintha most mennék egy félmaratonra. Verseny előtt rettenetesen ideges voltam, de mintha az életem múlna rajta, mintha valami nagy vizsgára készülnék, borzasztó volt. El is gondolkodtam, hogy kell ez nekem? Miért is teszem ezt magammal? De közben meg éreztem, hogy muszáj kipróbálnom, és eljött az ideje, oda merek már állni. Végig úgy éreztem, hogy mindenki látja és tudja, hogy nekem ez az első, és hogy teljesen el vagyok veszve...

Futok a gondolattól

Februárt záró statisztikai bejegyzést tervezek írni már egy ideje, de ez most előbb idetolakodott. És ez, azt hiszem, sokkal fontosabb...

Elfelejtettem...

A sok félmaraton készülésben, rekord hajkurászásban, kilométer gyűjtögetésben, teljesítés kényszerben...

Elfelejtettem, hogy miért is szeretek futni...

Stresszes hetem volt / van. Szabiról vissza melóba, ahol őrület fogadott. Elfelejtettem, hogy a futás jutalom, nem kényszer. Töltődés, nem egy kipipálandó feladat. Frusztrált voltam, hogy ma sem jutottam ki, akkor, amikor szoktam, úgy, ahogy szoktam. Mindig ez a "szoktam". Mikor lettem ennyire a szokásaim rabja?