Survivor

Úgy vagyok vele, hogy amiről írok, azt jó, ha ki is próbálom, persze, csak ha számomra elérhető, megugorható, és nem életveszélyes... Na meg hozzátartozik az igazsághoz, hogy reggel jól elaludtam, így lemaradtam a korai futásról. De olyan ritkán alszom jól, hogy minden perce most aranyat ért! 😁

Múltkor már kicsit elmélkedtem a hőségről, és adtam pár tanácsot is. Jó szokás szerint akadt, aki belém is állt, hogy miket beszélek, hogy a pulzust érdemes figyelni, amikor nem mérvadó, és bár azt terveztem, hogy olyan messzire elkerülöm az extrém melegben futást, ahogy csak lehet, ma kigyulladt egy kis agymanó-lámpa a fejemben, hogy mi lenne, ha mégis kipróbálnám, követve a saját tanácsaimat. Végül is, annál, mint mikor télen, a jegesedés kellős közepén mentem, nem lehet sokkal rosszabb... Nem?

Van aki forrón szereti?

 

Amikor a többedik nem futó ismerős vagy rokon jegyzi meg, hogy „remélem, ebben a hőségben nem futsz”, azért elgondolkodom... Valóban engem félt? Igen, persze, lehet.

De az is lehet, hogy a saját frusztráltsága lélegzik fel egy kicsit: na lám, ilyen körülmények között már tényleg fölösleges, sőt őrültség futni. Sokszor azt érzem, hogy ez egy apró önfelmentési kísérlet. Csakhogy egy  futó ez alá ritkán ad lovat, így a megjegyzés után a másik fél nem feltétlenül érzi magát jobban...

A futók egymásnak ilyenkor inkább tippeket adnak. Két nagy táborra szakadunk: pacsirtákra és baglyokra. Persze mindenki igyekszik elkerülni a legforróbb órákat. Van, aki a hajnalba menekül, van, aki az éjszakába. Én a hajnalra szavazok. Éjjel nekem nem jó, mert túlpörget, és utána nehezebben megy a pihenés.

És persze ott vannak azok is, akik nem válogathatnak. Akkor futnak, amikor a munka, a család és az élet éppen lehetővé teszi. Nekik külön respekt! És persze mindannyiunknak, akik ilyenkor is megtaláljuk a módját és motivációját annak, hogy mozogjunk.

Futottak még kategória

A motivációról már írtam korábban is, de azt hiszem, nem lehet róla elégszer beszélni, mert meggyőződésem, hogy a futások nagyon nagy része a motiváción áll vagy bukik... Azt is említettem már többször, hogy nekem a szuper-fegyver módszerem az, hogy bármikor a bizonytalanság csíráját érzem, hogy menjek-e, automata pilótára kapcsolom az agyam, és villámgyorsan felöltözök futó felszerelésbe, mert onnan már nincs visszaút. Eddig legalábbis még nem fordult elő olyan, hogy visszaöltöztem, és nem mentem ki, legalább pár kilométerre rá ne próbáltam volna. Ma sem volt ez másként...