Van aki forrón szereti?

 

Amikor a többedik nem futó ismerős vagy rokon jegyzi meg, hogy „remélem, ebben a hőségben nem futsz”, azért elgondolkodom... Valóban engem félt? Igen, persze, lehet.

De az is lehet, hogy a saját frusztráltsága lélegzik fel egy kicsit: na lám, ilyen körülmények között már tényleg fölösleges, sőt őrültség futni. Sokszor azt érzem, hogy ez egy apró önfelmentési kísérlet. Csakhogy egy  futó ez alá ritkán ad lovat, így a megjegyzés után a másik fél nem feltétlenül érzi magát jobban...

A futók egymásnak ilyenkor inkább tippeket adnak. Két nagy táborra szakadunk: pacsirtákra és baglyokra. Persze mindenki igyekszik elkerülni a legforróbb órákat. Van, aki a hajnalba menekül, van, aki az éjszakába. Én a hajnalra szavazok. Éjjel nekem nem jó, mert túlpörget, és utána nehezebben megy a pihenés.

És persze ott vannak azok is, akik nem válogathatnak. Akkor futnak, amikor a munka, a család és az élet éppen lehetővé teszi. Nekik külön respekt! És persze mindannyiunknak, akik ilyenkor is megtaláljuk a módját és motivációját annak, hogy mozogjunk.

Futottak még kategória

A motivációról már írtam korábban is, de azt hiszem, nem lehet róla elégszer beszélni, mert meggyőződésem, hogy a futások nagyon nagy része a motiváción áll vagy bukik... Azt is említettem már többször, hogy nekem a szuper-fegyver módszerem az, hogy bármikor a bizonytalanság csíráját érzem, hogy menjek-e, automata pilótára kapcsolom az agyam, és villámgyorsan felöltözök futó felszerelésbe, mert onnan már nincs visszaút. Eddig legalábbis még nem fordult elő olyan, hogy visszaöltöztem, és nem mentem ki, legalább pár kilométerre rá ne próbáltam volna. Ma sem volt ez másként...

Murakami Haruki: Miről ​beszélek, amikor futásról beszélek?

Régebben könyvekről írtam lelkesen, csak aztán az olvasási, és vele az írási vágyam is sajnos alábbhagyott. Legnagyobb örömömre, a futás még ebben is segített, és szépen mindkettőt újraélesztgette.  Ezért arra gondoltam, hogy ha olyan könyv akad a kezembe, amiben a futás főszerepet játszik, arról írok itt is, hátha ti is kedvet kaptok! A könyves blogomon régen szerettem olyasmi stílusban megírni a bejegyzést, amilyenben a könyv íródott. Jó gyakorlás és jó szórakozás volt. Fogadjátok szeretettel itt az első ilyet. Reményeim szerint, nem az utolsót! Sőt, ha tudtok, ajánljatok könyveket! 😊

Hírek a Futok a gondolattól háza tájáról...

Lezajlott az első Futok a Gondolattól egyszemélyes edzőtábor. 😄Február 23 és március 1 között. Teltház volt, hiszen én, teljes valómban, és odaadásommal jelen voltam...😏Történt ugyanis, hogy uramat a munka elszólította pár napra, és mivel idén egy picit több szabim van, mint szokott, nem teketóriáztam, kivettem az egész hetet. Az első terv az volt, hogy kipróbálom milyen egy hétig minden nap futni. Aztán rájöttem, hogy a szabik ritkák és értékesek, így baráti látogatásokkal tűzdelt edzőtábor lett belőle. És az egyik legjobban töltött szabim! Amihez se utazni, se semmi különösebb felhajtás nem kellett.😊 

A 7 nap alatt 7 futás kihívás így még később teljesíthető lesz, mindenképp szeretném! 😁

Cipő X-Faktor

Egy újabb kis mérföldkőhöz értem a futókarrieremben -kalandozásaimban, végre ugyanis engem is bemértek... Na nem, nem olyan gyorsan szaladgáltam, hogy a traffipax rajtakapott volna (sajnos ott még nem tartok), hanem elodáztuk kissé a karácsonyt, azaz végre részt vettünk egy számítógépes lábállás-diagnosztikán, és új cipőt is vettünk! 😍

Ez lett volna a karácsonyi ajándékunk, de végül most került rá sor, én azonban nem bánom, mert minden csillagzat a helyén volt, hogy tökéletes első ilyen élményben legyen részünk! Annyit versenyeztem tavaly, hogy a Spurinál aranykártyás lettem, így a 10% kedvezmény miatt oda mentünk, na meg mert ők vannak hozzánk a legközelebb, és eddig is csak jókat hallottam róluk. Ezt csak megerősíteni tudom, profik voltak és kedvesek! Mindennel együtt 40-50 perc alatt megvoltunk mindketten.

Szumma szummárum 2025

Kicsit megkésve, de elkésve még talán nem vagyok az év végi összegzéssel. Ám mielőtt belevágnék, friss élményből merítve, álljon itt ez motiváció gyanánt saját magam, és mindenki más számára is, aki szeretné: Télen (és az extrém melegben nyáron) nincs olyan, hogy jól sikerült, vagy rosszul sikerült futás, CSAK FUTÁS van. Számomra már az siker, ha rávettem magam, és látom a leheletem több, mint 5 percig... Természetesen nem muszáj egyetérteni, de én a metsző, jeges szélből hazatérve erre jutottam, és ettől jobban érzem magam.

És tudom, nem a számok a fontosak, de valahol mégis csak segíthetnek azok is jobban érezni magunkat, motiválódni, vagy csak nyomon követni a fejlődést, az éveket, stb. Szóval lássuk mit sikerült összefutkároznom 2025-ben...

Száguldás, verseny, szeretem

Korábban ígértem egy beszámolót a versenyekről. Mert voltam idén páron. Összes 10-en. Idén kezdtem, de azonnal elkapott a gépszíj. Ahogy a korábbi bejegyzésemben írtam, természetesen nem baj, ha valaki nem jár, és nem is akar versenyekre járni, de szerintem egyszer mindenkinek, aki fut, érdemes kipróbálnia, belekóstolni a hangulatába, mert hátha mégis kiderül, hogy nem is olyan rossz... Az én célom, nyílván nem a győzelem volt, és nem is az lesz soha. A legelső célom az volt, hogy ne vigyen el a busz... 😅 Bevallom, még féltem is... Sőt, amikor először olvastam, hogy aki túllépi a megadott szintidőt annak a záróbuszra fel kell szállnia, rajtszámát áthúzzák, a célterületre nem léphet be - olyan ijesztőnek találtam, hogy még azzal is álmodtam, hogy jön utánam egy ezeréves rozsdás selejtes csotrogány, és tátogatja a száját, mint a Reszkessetek betörőkben a kazán. Aztán persze megérkezett a pofa be, roló le érzés hozzám is, egyrészt, mert amúgy eddig még soha nem láttam ezt a buszt, sőt, rutinos futó ismerőseim is mondták, hogy nem is tudják, létezik-e, plusz azért a legtöbb esetben tényleg kényelmesen ráhagynak időt a szintidőre, és hát minél többet fut az ember, annál jobban javul a tempója, így legalább ez is motivál.

Mitől futó egy futó és hasonló dilemmák

Ryan Johnson, Forrás

„Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.” /Elmer Wheeler, kortárs amerikai szerző/

Ha csak ritkán tudok kimenni, nem vagyok futó? Ha lassú vagyok,  nem vagyok futó? Ha rövidebb távok mennek csak, nem vagyok futó? Ha belesétálok, nem vagyok futó? Ha nem drága a cipőm, nem vagyok futó? Ha nincs Garmin órám, sőt nem mérek egyáltalán semmit, nem vagyok futó? Ha soha nem voltam még versenyen, nem vagyok futó? Ha épp lesérültem, nem vagyok futó?

 

Ez az utolsó kérdés indította el bennem ezt a cunamit, amely gondolat(ok)tól most még futni se tudok... ha akarnék se... De hát nem ezért is van ez a blog? Hogy kiadhassam, megoszthassam fájdalmaim, kételyeim, hibáim, hátha más is tanulhat belőlük, vagy pont hasznos tanácsokkal tudna ellátni – azt amúgy nagyon megköszönném! 😇

Tű a vattában, azaz ChiRunning tanfolyamon jártam

Kép: Gemini

Gondolkodtam már, hogy el kellene menni egy tanfolyamra, ahol megnézik hogyan futok, és kijavítják, ha szükséges, vagy adnak tippeket hogyan lehet többet, jobban futni kisebb energiabefektetéssel. Aztán az algoritmus nagytestvér azt mondta, fogd meg a söröm, és feldobott egy egynapos alkalmat, Budapesten belül, pont egy szabad vasárnapon, vállalható árban. Mielőtt a belső félős énem lebeszélhetett volna róla, rányomtam a jelentkezésre, és fizetésre, hogy semmiképp ne legyen már visszaút! És, mit gondoltok, jól tettem? 

Rossz időben is jó helyen

 

Forrás

„Háromféle Beton.Hofi van a Parkban.”

Nekünk pedig számtalan féle énünk van, és lehet, nap mint nap... És valljuk be, ebben az időben, legalábbis nálam, kezd egyre jobban teret nyerni az az én, akinek semmihez semmi kedve. Ma is felkeltem, elaludt nyakkal, kinéztem az ablakon, és megállapítottam:

Az idő szar.

A kedvem szar.

Akar ám futni a ...

Ilyenkor van, hogy szembejön egy olyan tartalom, ami bepörget. Vagy valaki kérdez pont valamit futással kapcs., és feléled az oroszlán, és futni akar. De van, hogy csak magammal alkudozom. Ha mégis kimegyek, kapok ezt, vagy azt, lesz ez, meg az... Mennyivel jobb lesz este Netflix előtt tespedni, kisebb lesz a bűntudat, meglesz a hónapban az X kilométer, lemehet egy fánk. Itt azért álljunk meg egy side note erejéig, ugyanis egy átlag csokis-mogyis fánkban kb. 320 kalória van, a mai 5 km-es futásom pedig az órám szerint mindössze 416 kalória égetés volt. És csak annyit szeretnék kérdezni, hogy HÁT HOL VAN ITT AZ IGAZSÁG?😭 Na de nem baj, néha ez nálam akkor is jó alku tárgya tud lenni... Gyarló vagyok, vállalom!

Üdv mindenkinek, aki fut, meg aki nem! 👋

Fotó: saját futásaim ezer 15 arca

Sziasztok! Miamona vagyok. Korábban olvastam, és az olvasott élményeimről írtam. Mostanában futok, azaz inkább kocogok, és azokról meg jól nem írok, pedig régóta szeretnék... Egy ideje már megindultak bennem a szavak, és végre papírig, akarom mondani Word-ig jutottak. Tudom, hogy a blog már rég elavult műfaj, youtube podcast most a menő, - amúgy nagyon jók vannak, én is sokat nézek/hallgatok -, de úgy voltam vele, ideöntöm a betűhalmazom, hátha hasznos lehet még valakinek. Ha más nem, nekem jól esik le- és kiírni, úgyhogy vágjunk bele! 

A blog elsődleges célja az lenne, hogy kezdő (és még nem kezdő) futóknak / kocogóknak adjon ihletet, ötletet, gondolatot. Tudom, tele a net jobbnál jobb ilyen tartalmakkal, de valahogy úgy érzem, mindet a már profibb emberek készítik (ami logikus hiszen náluk a tudás és tapasztalat), a kicsit már profibb futóknak... Ide az a rész jönne, hogy de én most majd, teljesen a nulláról ... Csak az a helyzet, hogy amikor el akartam indítani ezt a blogot, még valóban teljesen, pőrén kezdő voltam. De ahogy az ilyen tervekkel sokszor lenni szokott, mindig csak halogattam, ábrándoztam róla, fiókba zártam, ahelyett, hogy azonnal belevágok... De én most teljesen... tényleg belevágok! Tartsatok velem, ha van kedvetek! 😁